Az ő története már nekem is meghatóbb volt, mint a kőgyűjtemény. Bár még nem tudtam, mi az a szerelem, igazán szép ez a történet. Az egyik verzió szerint a férje magas rangú katonatiszt volt, aki a II. világháború idején a fronton szolgált, az asszony mindig az erkélyen állva, a Thököly felé fordulva várta haza. Egyszer a férj halálhírét hozták, de az asszony nem hitte el, hogy meghalt volna, így várakozott tovább. Jól hitte, hiszen a férje a háború után hazakerült, ám amikor az asszony meglátta, azonnal megállt a szíve. Az ő emlékére állíttatta a férj az erkélyre könyöklő és az utat néző asszony szobrát. Egy másik történet szerint a férj szobrász volt, akit még a háború elején munkaszolgálatra vittek. Az asszony az erkélyen várt, várt, azonban a hosszú évek felőrölték, és belehalt a fájdalmas várakozásba. Teljesen mindegy melyik történet az igaz, a lényeg, hogy nagyon szerették egymást. És persze, amit az emberek nem tudnak, vagy szándékosan elhallgatnak, az, hogy ennek az asszonynak volt-e kutyája. Szerintem ez is fontos kérdés lenne. Nemcsak az, hogy ez a szobor anya kedvenc zuglói szobra, és azt mondja, hogy él az az asszony, ott az erkélyen, csak kár, hogy a nagy felújítási mozgalom idején őt is bevonták kőporral. Na, ebből én sem azt nem értem, hogy élhet az az asszony, ha egyszer kifaragták, sem azt, mi az a kőpor. De az én szempontomból ezek már megint lényegtelen információk, bezzeg a kutyákat mindig elfelejtik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése