December elején lejárt a határidő, kimehettem a lakásból. Anya átszaladt a szomszédokhoz, hogy jöjjenek ki, mert szeretnének engem bemutatni, állítólag mindenki erre a napra várt. Apa a nyakamra tette a kis nyakörvemet és a piros kígyó pórázomat. Persze erre a napra külön készültünk, gyakoroltuk a lakásban a póráz használatát. Nekem először nem tetszett, de később az egyik legfontosabb kapocs lett köztem és apa között. Amikor kiléptem az ajtón nagyon sok ember és kutya állt előttünk, mindenki rám várt. Ott volt Kati, akivel már találkoztam az első napon is. Péter, Kati fia, és a másik szomszéd, Julika és Lajos. És három kicsi kutya. Whisky Péterék kutyája volt, olyan pici volt, hogy a térdemig ért. Azonnal elkezdett velem veszekedni, kikérte magának, hogy "lekicsiztem", ő már egy meglett korú yorkshire terrier, és harcias is, úgyhogy fogjam be a számat, mert én vagyok a házban a legkisebb, és nem ő. de hát ha egyszer tényleg kicsi volt?! :) Richi, aki hasonlóan kis termetű, közölte, hogy ő antiszociális típus, és ne haragudjak meg, de semmi kedve kokettálni. Határozottan ellenzi a pletykálkodást a gangon, és elindult a körfolyosón körbe-körbe. Henry viszont nagyon kedves volt velem. Mindenre kíváncsi volt, hol születtem, ettem-e már csontot, van-e labdám, mikor labdázunk majd, van-e már udvarlóm, mert ha nincs, akkor szívesen kísérgetne engem sétálni. Azt hiszem, alapvetően mindenkinek beloptam magam a szívébe, az első napi megérzésem saját ellenállhatatlanságomról beigazolódott.
Henry megmutatta a folyosót, mondtam, jó, menjünk akkor sétáljunk egyet, bár Henry igen kicsi termetű udvarlónak tűnt. De hagytam, hagy kényeztessen. Ekkor megláttam valami lefelé vezető utat, visszaszaladtam apához, jött velem ő is, hogy megnézze. Mondta, hogy ez a lépcső, ezen megyünk le sétálni, merthogy máshogy nem nagyon fogunk lejutni. Na, azt már nem. Én nem megyek le ezen a lépcsőn. Apa mondta, hogy muszáj lesz, mert nincs más út lefelé. Néztem le a gangról, mondták, hogy repülni csak a madarak tudnak. Apa és anya elindultak lefelé, én meg elkezdtem zokogni, nem hagyhatnak itt a lépcső tetején, hova mennek nélkülem? Visszajöttek és apa felvett a karjába. Ez nagyon jól esett. Kapaszkodtam, nehogy leessek erre a lépcsőre. Visszafelé már egyedül jöttem, felfelé könnyebbnek tűnt, és gyorsabb is voltam, mint apáék. Így volt időm Piroska néni ajtaja előtt hosszan szaglászni, bentről isteni finom sütemény illat áradt. De Kati ajtaja nyitva volt, onnan is sütemény illat áradt, így gyorsan beszaladtam. Ettől a naptól kezdve szinte mindennapos vendég voltam Katinál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése